És öröm is van, mert így a fiúgyermeknek is akad munkája.
Bár senki ne higgye, hogy nálunk a férfiember ki van rekesztve a jóból. Sőt. Nem is hagyja magát. Nekünk, lányoknak kell sorban állni. Várni, hogy végre átadja a régóta várt, hőn óhajtott hajócska vetélőt. Nem játékból vagy bosszantásból nem adja. Nem. Hanem mert kemény munka van. Teljes elszánással és odaadással.
Gondoltam, adok neki egy ki tudja honnan lévő, ki tudja milyen összetételű halványkék fonalat. (A kék amúgy abszolút melléfogás lenne egy okker, narancs, bordó felvetéshez.)
Gondoltam, 10 perc múlva megunja úgyis, meg elfárad, mert állnia kell. Hát nem. 80 cm-nél elraktam a kék fonalat, most anya jön.Spulniztunk még szép, odaillő fonalakat,
saját fonásúakat is persze,
...de nem anya jött még, hogyan is gondolhatta volna.
A népek-és a zongora- elcsendesedése után azért nekem is jutott végre egy kis lehetőség.
Egy messzi cél lebeg a szemem előtt (ugye mert ahhoz a varrógépet is elő kéne majd venni), de Colette már elkészítette nekem a ferdepántot hozzá.
