2011. április 27., szerda

Gazdaságos felhasználás

Nem volt szívem kiönteni a húsvéti tojásfestésre szánt bekevert ételfestékek maradékát. Régóta készülök hosszan színátmenetesre festett gyapjúból szivárványszínű fonalat fonni.
Ehhez először beáztattam langyos ecetes vízbe a szalaggyapjút, majd "szerpentínben" belehelyeztem egy jénai tepsibe, meglocsoltam szakaszosan a félig kimerültnek hitt ételfestékkel, épp csak annyival, hogy a gyapjú magába szívja a folyadékot.


Alaposan lenyomkodtam, ellenőriztem, hogy mindenhol érte-e a festék, majd a szülinapi tortasütés hőjét kihasználva, gyorsan sütőbe dugtam.


Alacsony hőfokon "sütöttem" egy kicsit, s a tepsiben hagytam kihűlni. Öblíteni alig kellett, mert az összes pigment beépült a gyapjúszálakba.

Nem kis meglepetésemre igen intenzív árnyalatok születtek, bár tudom, fonás hatására tompulni fognak a rikítónak tűnő színek.





Egy kis festett fonalminta is született.



És itt vannak a hímes tojásaink, mindegyiket a lánykáim alkották.


Színes viaszkrétával rajzolták meg a mintát, utána helyeztük bele a langyos festéklébe. Ahol a viaszkréta taszította a vizet, ott kirajzolódtak a vonalak. Mintha írókáztunk volna. Mindig készülnek hagyományosan, hagymahéjjal festett tojások is, de ez a tiritarka technika szintén kihagyhatatlan.

2011. április 22., péntek

Nagypéntek

"A mai embert -egy bizonyos szemszögből nézve- jellemzi az alábbi kis vers" -írja Göllner Mária Népszokások, mondák és az ember c. művében.

Narancssárga verőfényben
Ibolyaszín ernyőjében
Jön a pasa begyesen.

Tulipános turbán alatt,
Szénfekete pillák alatt,
Széjjeltekint kegyesen.

Félhold födi szíve táját,
Kincs garmada a portáját.
Még sincs nyugta seholsem.

"Holdnak nincsen saját fénye,
-Ami van, az napnak fénye-
Önmagában semmi sem."

Ámde napimádó lenni,
Napot szívébe bevenni,
Egyért mégsem akarja.

"Mert napisten meghalt egykor,
Fakereszten, nagypéntekkor,
S alászálla poklokra!"

Nem látja, hogy ott is nap volt,
Harmadnapra feltámadott,
S éjfélkor is velünk van!


2011. április 11., hétfő

"Fonalgyártógép"


...ezt mondta egy kicsike fiú a rokkámra, amit magammal vittem tegnap a Goubára. Leginkább az aprónépek, és az idősebb nénik és bácsik álltak meg, mert ilyet még nem, vagy mert ilyet már régen láttak.

2011. április 9., szombat

Nemezkurzuson jártam

Ez született.


Félkészen hoztam el, de tegnap sikerült befejeznem.


Ma reggelre a viharos szél meg is szárította.

Lánykáim még pizsamában: -Enyééém! -Neem, enyéém!
Mivel nem tudok dönteni, enyém vagy enyém, ez most az ENYÉM.


Túl akartam lépni a kedvenc kék-lila-türkiz színvilágon. Hát kicsit tarkára is sikeredett.
De most az volt a fontos, hogy kísérletezzek a különböző anyagminőségekkel, hogy simul egymásba selyem- és sifonszövet, merinógyapjú és selyemszál, valamint göndör wensleydale.


Azon túl, hogy van egy sokadik táskám, nagy hozadéka a napnak, hogy a többiek mellett volt szerencsém végre személyesen is megismerni Gabit és Esztert.

2011. április 7., csütörtök

Göndör Gotland

Ezt még múlt vasárnap fontam. Régóta szerettem volna már ilyet. Ilyen csigás, buklészerűt. Még nem az igazi, de nagyon tetszik.


Angóranyuszis Erzsitől kaptam az indíttatást (a lökést a hátsómra - tudjátok). Nézzétek a blogján, ő milyen szépeket és milyen sokat...

Az enyém kétszálas (az egyik sima, a másik göndör gotland, cérnázva), összesen ha 20 méter. Csak próba. Nézegetni-, szagolni- és fogdosnivaló.

2011. április 4., hétfő

Kiegészítés az előző bejegyzéshez

Közben kiderült:
Anya neve ott Andrea, itt Adrienn. (És évekkel korábbról ismerjük is egymást személyesen, egy évet együtt jártunk a Waldorf Tanárképzésre.)
Ott három gyerek van: 7, 9, 11 évesek, itt négy: 7, 9, 11 és 13 évesek.

Már szervezzük a közös Cirkusz Tábort a gyerekeknek, és a nyári családi találkozót.
Úgy várom...!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...