2013. január 28., hétfő

Messze jártam

A hosszú hallgatás oka egy hosszabb távollét volt, hetekre távol kerültem az otthontól és a hétköznapoktól. Családostul persze, így volt az igazi.

A képről nem nehéz kitalálni, Európa melyik gyöngyszem-városkájában jártunk.




Időm nagy részét itt:

 A Musical Theater kulisszái mögött, az oldaltakarásban, hogy a gyerekekkel ne zavarjuk az előadást

és itt töltöttem:




Míg az erdőszéli gyerekeim a modern város látnivalóit csodálták, húzták-vonták anyjukat, apjukat mozgólépcsőről mozgólépcsőre, kütyüboltból ki és be, addig anya néha meglógott (olykor egy-két lánykájával), és leginkább az ódon városrész macskaköveit koptatta, és az interneten talált (hála neked, ó, technika) kis kézművesbolt polcait kutatta.

Kis boltocska, tele alapanyaggal és kész szépségekkel, s míg a kedves vásárló kedvére ájuldozik, a néni serényen kötöget a pult mögött. Meglátva kisebbik lányom saját festésű gyapjúfonalból horgolt, virággal díszített sapkáját, rögtön szóba elegyedett velünk, s a vásárolt fonal mellé (mert otthon ugye kevés van), egy sapileírást kaptunk ajándékba.



Azóta már a többedik színárnyalatot kötöm, családunk hölgytagjai nagy örömére. Mert most végre magunknak alkotgatok.

 (Nagy áldás a 40cm-es körkötőtű.)

A sapi eredetileg Noro fonalra lett tervezve, meg is fogom kötni abból is (már kapható itthon, itt), meg persze saját fonású fonalból is.

...
És jó hír!!!

Februártól újból indul a munka Csillaghegyen.
Február 2. (szombat) 10-18 óráig egész napos Fonóka.
Február 4-től (hétfőként) 15-18 óráig heti rendszeres Fonóka.
Részletek itt.

és...
MÁRCIUS 2. (szombat) 10-18 óráig GYAPJÚ-NAP!!!
A műhelyek mellett most színházi mese-előadás, és felnőtt kísérőprogramok is színesítik majd a napot.
Részletek hamarosan. Addig nézzétek Eszter blogján a tavalyi képeket.
Aki hallja, adja át!!!

1 megjegyzés:

  1. Gyönyörű város Bréma. :) Nagyon jó helyre szöktél, én is megtettem volna. :D

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...