2012. január 26., csütörtök

FONÓKA indul Csillaghegyen

Közhírré tétetik!!!...


Sáringer Erzsébetről, Zsókáról többször írtam már. S mióta Schäffer Erzsébet tollából az idei Nők Lapja 2.számában megjelent egy cikk Zsókáról és birodalmáról, a Csillaghegyi Közösségi Ház Kézművesházáról, egyre több az érdeklődő. A házban évek óta tartanak különböző kézműves szakköröket, kurzusokat, többek között szövést is. Lőrincz Péter szövőszék-készítő mester rövidebb hosszabb kurzusai évek óta rendkívül népszerűek.

A tavaly márciusi "3.fonókörnek" is már Csillaghegy adott otthont, miután Pilisszentlászló kissé messzi és nehezen megközelíthető helyszínnek bizonyult. Zsóka nyitott és baráti szívvel fogadott minket, és azóta is hívja és várja a fonni vágyókat is.


Örömmel jelentjük, hogy a gyapjú szerelmeseinek februártól immár heti rendszerességgel lesz lehetőségük találkozni. Heti váltásban minden hétfőn 15-18 óráig lehet majd szőni, illetve fonni Csillaghegyen. A szövést a páratlan heteken Kamocsai Judit, a fonást, gyapjúfeldolgozást a páros heteken pedig Sáringer Zsóka és én vezetjük.

Az egymást követő foglalkozások tematikailag egymásra épülnek majd, de egyáltalán nem lesz szoros "tanrend", bármikor be lehet kapcsolódni.

Tehát az időpontok:

Fonás: február 6., február 20, március 5., március 19., április 1.

Szövés: február 13., február 27, március 12., március 26., április 9-e lenne, de az Húsvéthétfő, majd meglátjuk, hogyan tovább.

Helyszín:

Csillaghegyi Közösségi Ház (1039 Budapest, Mátyás király út 11.-15.). Megközelíthető a Batthyányi térről induló Szentendrei Hév Csillaghegy megállójától, gyalog 2-3 perc.

Tervezünk még a régebbi fonókörökhöz hasonló egész napos rendezvényeket, tematikus napokat, melyekre az adott témában járatos szakembereket, akár blogtársakat fogunk meghívni. (Kívánságokat, ötleteket szívesen veszünk.)

Ezentúl erre a külön oldalra kerülnek majd fel mindig azok az információk, melyek az aktuális szövős-fonós találkozókról, kurzusokról, egyéb rendezvényekről adnak hírt.

Megköszönnénk, ha segítenétek, hogy a Fonóka híre minél szélesebb körben ismertté váljon. Aki ennek a bejegyzésnek, vagy a Fonóka oldalának a linkjét blogjában közzé teszi, egyik foglalkozásra féláron jöhet, vagy egy saját fesétsű-kártolású gyapjúcsomaggal kedveskedünk neki. (Lehet választani.) Kérlek, hagyjatok kommentet, hogy követni tudjam,ki tud ezzel segíteni. Köszönjük.

Az első foglalkozás témája (a fontos információk mellett) már a FONÓKA oldalán.

13 megjegyzés:

  1. Örömmel közzé teszem, bár magam sajnos nem fogok tudni elmenni! A facebook-on is közzétettem!!!

    VálaszTörlés
  2. Vittem a hírt, és időnkét fogok csatlakozni.

    VálaszTörlés
  3. Köszi lányok!
    Viki, a facebook plusz jó ötlet. Eszembe sem jutott, mert én nem vagyok fent. Köszi. Majd a babussal együtt. Egyszer csak találkozunk!

    VálaszTörlés
  4. Megyek, megyek megint (nem tudom pontosan, melyik időpontban, előtte jelzem)! Fonni szeretnék, most már lassan a rokkán is meg kéne tanuln, mert a kéziorsóba beleőszültem:) FB-on megosztom, blogomban (Rebabablog.blogspot.com) nemsokára. Orsi

    VálaszTörlés
  5. A fonási időpontok tényleg hétfőre esnek...? Munkanap:(

    VálaszTörlés
  6. Facebook-on jutott el hozzám a szuper hír! Két kérdésem van. Az egyik, hogy gyerekeket lehet-e vinni, a másik, hogy mennyibe fog kerülni. Előre is köszönöm a választ.

    VálaszTörlés
  7. Kedves Arienn,
    közzéteszem a blogomon! Nagyon jó hír, hogy beindul a Fonóka!!! Annyira örülök! Nagyon érdekel a fonás, szeretném megtanulni. Zellerhez hasonlóan én is kérdezném, hogy gyerekkel (kettővel) lehet-e menni?

    VálaszTörlés
  8. Zeller, Juci, bocsánat. A gyerekekre meg árra vonatkozó mondat csak a Fonóka külön oldalán található. Gyerekeket is várunk, nagy örömmel. Egy foglalkozás 1500Ft/fő. Természetesen lesz gyerekkedvezmény. Ha a csemete akkora, hogy tud velünk dolgozni, akkor féláron jöhet, a csimota meg, aki csak néz és játszik a gyapjúval, persze, hogy ingyen.
    Orsi, hát igen, munkaidőben. De ígérjük, lesz egész napos hétvégi alkalom is. Tervek szerint havonta egyszer, időpontokkal hamarosan jelentkezünk.

    VálaszTörlés
  9. Közzétettem! :) ...és oda szeretnék költözni! :) ...na jó nem, de ez annyira fantasztikus...és olyan kár hogy nem tudok eljutni...:(

    VálaszTörlés
  10. De jó !!!:)Örülök , hogy újra itthon vagy !!A fonókáról épp a minap beszélgettünk , hogy milyen rég volt .Reklámozom !!

    VálaszTörlés
  11. Közzétettem a blogomon és a "fészen" is. Közelben lakó ismerős értesítve!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...