2011. szeptember 15., csütörtök

Mit nekem áámerikai nagynéni

Ígértem, hogy ezen a héten már csakis a családnak élek. Hétfőn rögtön palacsintával indítottam. Sokkal és gluténmentessel is. Azért az nem kevés idő... meg is voltam magammal elégedve, meg a család is velem.
Kedden-szerdán nagy pakolás következett, évszázados koszok tűntek el, helyére került ez-az, előtte meg közben persze kilátástalanul nagyra nőtt az amúgy sem kicsi káosz. Sietni kell (kéne), mert szombaton anyósom társaságában ebédvendégünk lesz a Floridába "szakadt" Ilonka nénink.
Jaj, mit főzzek?

Mára (pihenésképpen) családi program ígérkezett. Délután céges rendezvény a nagyvárosban, kultúrprogrammal és svédasztalos vacsorával. Persze az is jó lehet, de a jobb, hogy a tett színhelyétől csak pár villamosmegállónyira van a Barka-fonal székhelye, gondoltam, oda is beruccanok egy kicsit körülnézni. Ez lett volna (nekem) a nap fénypontja.

Ehelyett... reggelre belázasodott beteget ápoltam itthon. A hirtelen jött "szabadságban", ahelyett, hogy Ilonka néni (rém)képe lebegett volna a szemem előtt, előkaptam a délelőtt érkezett 10 kilós fonalcsomagot, s elkezdtem festeni a Kékvölgy elsőosztályosainak egész éves fonalmennyiségét. Az első kilóval kész vagyok.

A zöld még ázik, de siettem a fotózással, mert már kezdett alkonyodni.
(Holnap lesz jobb, fényesebb kép.)


Itt vannak a "másnapi" képek:




S most azon morfondírozom, holnap mivel folytassam. Szívem szerint festenék, gondolhatjátok, de hát mondtam, hogy csakis a családnak élek. És lenne is még mit sepregetni, nem beszélve az ünnepi (szülinapi) menüsorról.

Meg azon morfondírozom, Ilonka néni "mit fog szólni". (Férjem szerint -mint mindig- megint túldimenzionálom a dolgokat. Nem egészen így fogalmazott.) Persze Ilonka néninek nincs négy gyereke. Egy gyereke sincs. De talán szereti a paprikás krumplit vagy a puliszkát... meg a szép fonalakat. Szerintetek?

8 megjegyzés:

  1. Ilonka nénit nem ismerem, én szeretem a puliszkát, van három gyerekem, holnap vasalni kellene, de festeni szeretnék. = Átérzem a helyzeted. :)

    VálaszTörlés
  2. Itt a Kötő-Kör-ben pedig előkerültek tegnap a türkiz fonalaid... két egyforma gombolyag két különböző táskából... jó híred van errefelé!!!!

    Várunk máskor is! :-)

    VálaszTörlés
  3. A fonalak gyönyörűek!! A puliszkát és paprikás krumplit mi is szeretjük. Én varrni és horgolni szeretnék a szekrény kipakolása helyett.

    VálaszTörlés
  4. Szépeket festettél, ezt meg el is felejtettem írni. :) Az a 10 kiló, az nem csekély mennyiség!

    VálaszTörlés
  5. Irenka, de jó, hogy itt látlak, köszönöm.

    Gabi, olyan kedveseket írsz. Készülök még Wekerléről is írni, meg van egy-két képem is. Üdv a KÖR-nek.

    Kata, imádom a puliszkát én is.

    ...és hát látom, nagyon is tudjátok, miről beszélek. A családnak szoktam is mondani: most kell, hogy (pl.)horgoljak egy kicsit, utána jobban tudok mosogatni. :-)

    VálaszTörlés
  6. Szinte felüdülés hogy végre valaki egyszínű fonalat fest! Nekem már nagyon hiányzott hogy ilyet lássak! Adri puliszkája nagyon finom, ezt tanusíthatom!

    VálaszTörlés
  7. Jajjj azok a színek... tudod, hogy szivárvány színekkel mindig meg lehet lágyítani a szívem...
    Ilonka néni, meg jobban jár ha szereti... mert különben...

    VálaszTörlés
  8. A fonalaid és a babáid is varázslatosan szépek.Ne törődj vele ki mit mond, a munkáidról árad a harmonia és szeretet.:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...