2011. július 1., péntek

Új színekkel kísérletezem

És persze, hogy a soron következő vásár előtti napon, indulás előtt pár órával. Nemsokára indulunk testületileg a Győrkőc Fesztiválra. Részletes program itt.
Megint nem fogok sokat (eleget) aludni.

Szóval új színek... Mert akárhogy is idegen (volt nekem), de ezeknél a színkombinációknál belecsempésztem a feketét. (Ami önmagában, ha nem túl sűrű a festék, inkább szép kékeslilát ad.) Itt a színeket mélyíti, teltté teszi. A purpurrot (bíbor) feketével mélyítve most a nagy kedvencem.


Ezt a 100% gyapjú csipkefonalat amúgy nagyon szeretem. (50 g-os motringba motolláltam, kb. 260 méter.) Megkötve szinte blokkolás nélkül is szépen tartja a formáját. És mivel csipke lesz belőle, most próbáltam úgy festeni, hogy az árnyalatok egymáshoz közeliek legyenek, illetve hosszú színátmenetet képezzenek. És ami még különleges, hogy selymesen fénylő maga a fonal.
Ezt a fajtát festette meg Elinor is, miután jónéhány gombóccal tért haza tőlem. Én is kaptam tőle egy gyönyörűséget.

Tündit még tavasszal, a harmadik fonókörön ismertem meg végre személyesen. (Mert a Meskáról már régóta "ismertük" egymást.) Még ezt a képet sem mutattam, ami többek között ott készült, Csillaghegyen.


Ez a kép a rokkák miatt is érdekes. A kemencepadkán ülve, sorban kipróbálhattuk őket.
Moncsi kezében Kromski-kéziorsó. Szilcsil (Lipcséből) a sajátján, egy német mester készítette rokkán fon. Anett előtt (szintén a sajátja) egy Lady Bug, Elinor a holland Moswolt-ot , Kabó pedig a Kromski Prelude-öt próbálja. (A kép későn készült, Bucilla már elment, pedig sok szépséget hozott megmutatni.)
Jó volt veletek!

5 megjegyzés:

  1. De jó volt visszanézni ezt a képet a fonókörről:)
    Szépségesek lettek a fonalaid!

    VálaszTörlés
  2. Jó lenne újra találkozni. Szeptemberben ujra hazalátogatok...
    Addig is jó rokkázást

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszenek a fonalaid, gyönyörűek lettek!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépek lettek a fonalaid !Nagyon jó dolgozni az alapanyagokkal amit hoztam Tőled .Látszik a fotón az elmélyült koncentráció .:)Tényleg jó lenne újra találkozni !

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm, lányok, szeptemberben találkozzunk!!!
    Csillaghegy amúgy is vár minket.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...