Fonni gyedül se rossz, de mikor számtalan segítőm van, hát az az igazi. Kis kezek ritmikusan nyomkodják a lábamat, hogy könnyebben forogjon a kerék, más kezek fogják a szálat, s vezetik be óvatosan a kész fonalat az orsó nyílásán, hogy haladósabb legyen a munka. Komolyan mondom, olyan, mintha mindig is ilyen lényecskékkel lennék körülvéve, akkor is, mikor nem látom őket. Ezek az ovisok meg itt, megtestesülései voltak ezeknek a láthatatlan erőknek. Fantasztikus érzés!!!
Ilyeneket fontunk:
Ezeket énekeltem:
Ezeket kaptam ajándékba az iskolásoktól:
...És épp készültem írni ezt a bejegyzést, mikor az imént csöngött a telefon, egy csillagösvényes anyukatárs hívott fel azzal, hogy mit csináltam a gyerekekkel, mert az osztályban mindenki fonni akar, és akinek van sajátja, le se akarja tenni az orsót, sőt juhot szeretnének tartani a kertben, hogy legyen otthon mindig elég gyapjú... És ragyog mindenki, és csak fonnak és fonnak.
Hát... dobogott a szívem.
Tavalyi élményekről: itt és itt.
