Kedden-szerdán nagy pakolás következett, évszázados koszok tűntek el, helyére került ez-az, előtte meg közben persze kilátástalanul nagyra nőtt az amúgy sem kicsi káosz. Sietni kell (kéne), mert szombaton anyósom társaságában ebédvendégünk lesz a Floridába "szakadt" Ilonka nénink.
Jaj, mit főzzek?
Mára (pihenésképpen) családi program ígérkezett. Délután céges rendezvény a nagyvárosban, kultúrprogrammal és svédasztalos vacsorával. Persze az is jó lehet, de a jobb, hogy a tett színhelyétől csak pár villamosmegállónyira van a Barka-fonal székhelye, gondoltam, oda is beruccanok egy kicsit körülnézni. Ez lett volna (nekem) a nap fénypontja.
Ehelyett... reggelre belázasodott beteget ápoltam itthon. A hirtelen jött "szabadságban", ahelyett, hogy Ilonka néni (rém)képe lebegett volna a szemem előtt, előkaptam a délelőtt érkezett 10 kilós fonalcsomagot, s elkezdtem festeni a Kékvölgy elsőosztályosainak egész éves fonalmennyiségét. Az első kilóval kész vagyok.

(Holnap lesz jobb, fényesebb kép.)
Itt vannak a "másnapi" képek:



Meg azon morfondírozom, Ilonka néni "mit fog szólni". (Férjem szerint -mint mindig- megint túldimenzionálom a dolgokat. Nem egészen így fogalmazott.) Persze Ilonka néninek nincs négy gyereke. Egy gyereke sincs. De talán szereti a paprikás krumplit vagy a puliszkát... meg a szép fonalakat. Szerintetek?